Most, hogy végre lassan itt a nyár, ideje, hogy megszépítsük udvarunkat. Ám a legszebb kert is üresnek hat, ha nincsen benne egy szabad vízfelület. Már egy kis tó vagy mesterséges patakocska is megtölti élettel és energiával a környezetét, harmóniát és nyugalmat ad a szemlélőnek, és boldogságot a kert gazdájának.
Egy helyes, barátságos kis csobogót nem is olyan nagy dolog összehozni: pár óra munkával, ötlettel és kézügyességgel elhasznált lomokból is varázslatos kis kutat építhetünk. Vagy ha komolyabb megvalósítást igénylő ötletünk van, bátran kérjük szakember segítségét.
Összegyűjtöttünk néhány frappáns és látványos megoldást házi csobogókra. Megéri a beruházást, hiszen az a plusz, amit hozzáadnak majd a kert hangulatához, felbecsülhetetlen.
Egy kerti tó telepítése akkor a legmegfelelőbb, ha a tavat a kert olyan részébe helyezzük, ahol nincs a közvetlen közelében lombhullató fa, de azért félig árnyékolt helyen van, és naponta lehetőleg legfeljebb 4-6 órán keresztül kap közvetlen napsütést.
Emellett a tavak kialakítása alapvetően a rendelkezésre álló területtől és anyagi lehetőségeinktől függ. Általános szabálynak tartják, hogy a kerti dísztavaknál a vízfelszínnek legalább a 3,5-4 métert el kell érnie a kedvező vízminőség elérése érdekében.
Azt is előre el kell dönteni, hogy a tóba kívánnak-e halakat is telepíteni, mert ebben az esetben más szabályok vonatkoznak a tavak méretezésére. Ahhoz, hogy a halak biztonságosan kiteleljenek, a tónak egy ponton minimum 1 méter mélynek kell lennie, különben a halakat télire ki kell költöztetni a tóból.
Ha a megvalósításásban segítségre van szükséged, itt tudsz ajánlatot kérni szakembereinktől.
Hol találok szakembert az üveggyapot hőszigetelés kivitelezésére?
Az üveggyapot szigetelés 12 előnye
Mikor ne használjak üveggyapot szigetelést?
Geotextil- hogyan válasszunk, milyen típusok vannak?
Ablak-Ajtó beépítés árak és legfontosabb tudnivalók - 2023
Cserepeslemez árak, cserepeslemez felrakása 2023
Hőszigetelés árak, hőszigetelés ötletek 2024
Fürdőszoba ötletek - hogy hozzuk ki a legtöbbet belőle? - 2023
Fűtésszerelés árak, bojler bekötés árak 2024
Térkövezés árak és tanácsok a legszebb végeredményért - 2023