Fixman

Mert egyszer mindenkinek kell egy szakember

Csodák, amelyeket kőművesek alkottak

2018. május 22. 08:01 - fix24 Anna

Ha a kőművességre gondolunk, többnyire falak felhúzása, házépítés juthat eszünkbe. Ám ha hisszük, ha nem, ebben a mesterségben is bőven rejlik lehetőség a kreativitásra. Máris mutatjuk, hogyan.

Lépcsők

Ahogy a kép is mutatja, egy egyszerű lépcsőből is lehet egy kis csavarral – szó szerint – valami izgalmasat varázsolni. Elkészítése nem bonyolult, viszont nagyon mutatós, és a végeredmény bármely kert méltó díszévé válhat.

ko1

Kerítések

Következőként szintén egy egyszerű kerti tartozékra gondoltunk – a kerítésre. Ezt is, ahogy láthatjuk, némi kreativitással és a különféle anyagok és technikák ötvözésével könnyedén fel lehet dobni, és ezzel egyfajta rusztikus hangulatot varázsolni kertünkbe.

ko2

Kerti sütögetők, kemencék

Ez a példa már határozottan nagyobb lélegzetvételű munkát igényel, mint az előbbiek, valamint nagyobb hely- és pénzigényű is. Ám ha úgy döntünk, hogy belevágunk, és megvalósítjuk, az eredmény nem csak dekoratív lesz, hanem sok kellemes, tűz körül ülős nyárestét tartogat számunkra, így mindenképpen megéri a befektetést.

ko4

Kerti utak

A különböző kis kerti utak is gyakran kőművesek munkái. Többféle variáció van, nagyon népszerűek a különböző minták segítségével betonból kiöntött kőhatású utak, vagy azok, ahol az egyszerű négyzet vagy téglalap alakú elemeket kavicsokkal egészítik ki a kontraszt kedvéért.

ko5

ko6

Amennyiben megtetszett akármelyik ötlet a fentiek közül, a megvalósításhoz itt tud ajánlatot kérni kiváló szakembereinktől.

 

Mikor ne használjak üveggyapot szigetelést?

 Geotextil- hogyan válasszunk, milyen típusok vannak?

Geotextil alkalmazása

Ablak-Ajtó beépítés árak és legfontosabb tudnivalók - 2023 

Cserepeslemez árak, cserepeslemez felrakása 2023

Hőszigetelés árak, hőszigetelés ötletek 2024

Fürdőszoba ötletek - hogy hozzuk ki a legtöbbet belőle? - 2023

Fűtésszerelés árak, bojler bekötés árak 2024

Térkövezés árak és tanácsok a legszebb végeredményért - 2023

Festés árak és tudnivalók. Hogyan jövök ki a legjobban? - 2024

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fix24.blog.hu/api/trackback/id/tr9513991762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása