Most, hogy végre itt a tavasz, és elérkezett a jó idő, itt az ideje nekiállni megszépítgetni a kertünket. Mi most pár ötlettel rukkoltunk elő, némelyik egyszerűbb, némelyik viszont több időt vagy nagyobb hozzáértést igényel. Vegyük is sorra őket.
Befőttesüveg- és konzervdoboz-lámpások
Ez az ötlet roppant egyszerű és könnyen elkészíthető, mégis nagyon látványos tud lenni, főleg szürkületben vagy sötétben. A befőttesüveges verzióhoz csupán egy marék kavicsra és egy gyertyára van szükségünk, valamint, ha fel szeretnénk függeszteni, valamiféle láncra vagy madzagra. A másik kicsit nehezebb, vagy inkább veszélyesebb, ezért annak óvatosabban álljunk neki, ugyanis ott a konzervdobozba a kis lyukakat vagy fúróval, vagy kalapáccsal és egy szöggel kell beleütnünk. A belsejébe nem ajánlott gyertyát rakni, mert a fém felülete könnyen felforrósodhat, és ha véletlen hozzáérünk, komoly égési sérüléseket okozhat. Ezért inkább valamilyen, elemekkel működő mécsest vagy kisebb fényfüzért javaslunk fényforrásnak.
Ötletes virágkompozíciók
Nagyon jól tud mutatni egy ötletesen, egyedien elrendezett virágkompozíció is. Mostanában nagyon divatos és elterjedt az a variáció, ami egy cserépből kiömlő virágokat mintáz. Csak egy korsószerű kaspó, vagy régi fahordó szükséges hozzá, valamint színes virágmagok vagy -palánták, és máris kész kertünk legszebb, leglátványosabb dísze.
Kerti csobogók
Itt a lehetőségek nagyban függnek a rendelkezésre álló erőforrásoktól, például a lehetséges vízellátástól vagy a megfelelően kiválasztott és elhelyezett szivattyútól. Egy ilyen elkészítése hosszadalmasabb és nagyobb hozzáértést kívánó művelet, úgyhogy, ha bizonytalanok vagyunk, kérjük szakember segítségét, mert megéri, hiszen a végeredmény nagyon hangulatos tud lenni!
Raklapok új köntösben
Szintén divatos manapság az újrahasznosítás, kertünk megszépítésében feleslegessé vált raklapok segíthetnek. (Ilyet különböző nagykereskedésektől, áruházaktól nyugodtan kérhetünk, többségük nagylelkűen túlad rajtuk ingyen.) Lehet belőlük kerti pad, hintaágy, virágláda – a lehetőségeknek csak a képzeletünk szabhat határt.
Kerti tűzrakóhely
Szintén nagyobb, szakembert igénylő projekt egy tűzrakóhely elkészítése, viszont végeredmény tekintetében a leglátványosabb, és egy életre szól. Érdemes belevágni, hiszen miután elkészült, gondoljunk csak bele, mennyi felejthetetlen estét tölthetünk majd el a pattogó tűz körül családtagjainkkal, barátainkkal bográcsozás, szalonnasütés, vagy csak simán beszélgetés közben.
Ha bármelyik ötlet megtetszett, ne habozz belevágni, hidd el, megéri, az eredmény magáért fog beszélni. Ha a megvalósításban segítségre van szükséged, itt kérheted szakembereink segítségét.
Az üveggyapot szigetelés 12 előnye
Mikor ne használjak üveggyapot szigetelést?
Hibák, amelyeket üveggyapot szigetelés kivitelezése során elkövetnek
Mi az üveggyapot hőszigetelés és mire jó?
Hol találok szakembert az üveggyapot hőszigetelés kivitelezésére?
Az üveggyapot szigetelés 12 előnye
Mikor ne használjak üveggyapot szigetelést?
Hibák, amelyeket üveggyapot szigetelés kivitelezése során elkövetnek
Mi az üveggyapot hőszigetelés és mire jó?
Hol találok szakembert az üveggyapot hőszigetelés kivitelezésére?