Fixman

Mert egyszer mindenkinek kell egy szakember

Tiki Generálkivitelező Kft.

2016. május 13. 09:24 - fix24

Sziasztok! :)

Szeretnénk bejelenteni egy jó hírt!

Útjára indítunk egy interjú-sorozatot, melyben szolgáltató partnereinket ismerhetitek meg közelebbről.

Az első, akit szeretnénk nektek bemutatni, Simich Tibor generálkivitelező, a Tiki Generálkivitelező Kft. alapítója.

[caption id="attachment_38" align="alignright" width="355"]Kép 012 Simich Tibor[/caption]

Mikor alapította a céget, tudna esetleg mesélni egy kicsit bővebben a csapatról,akikkel együtt dolgozik?

“2010-ben alapítottuk a céget, de előtte is építőiparral foglalkoztunk. Tehát összességében már 14-15 éve tevékenykedünk ezen a területen.

Szép lassan alakult így ki, mert először lényegében csak villanyszereléssel foglalkoztunk, semmi mással. A megrendelői igények hatására kezdtünk el más területekkel is foglalkozni. Először alvállalkozókkal dolgoztunk együtt, de ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így szép lassan felvettünk kollégákat minden szakmából. Ez aztán odáig fejlődött, hogy most már az építőipar minden szegmensében képesek vagyunk munkákat vállalni.”

Körülbelül hány fős a csapat, akikkel együtt dolgozik? a63fc8c5d915e1f1a40f40e6c7499863db957c626a8cd7a27231adfbf51e20eb

“Ez változó nagyon, a törzs-gárda, a szakemberekből álló csapat az 6 fő összességében. Ezen kívül ,amikor nagyon megszaporodnak a tennivalók, besegítenek kiegészítő kollégák, segédmunkások. Ilyenkor az alap 5-6 főtől akár 15 főig is szokott nőni a létszám.”

Milyen felületeken szerzi a munkáit legtöbbször? Barátokon, ismerősökön keresztül vagy esetleg a megrendelők terjesztik a cég nevét?

“Leginkább az utóbbi, általában a megrendelők továbbadták a telefonszámot. Ez egy darabig elég munkát hozott, de  a tavalyi év végén úgy döntöttünk, hogy elkezdünk online is hirdetni, akkor regisztráltunk be a fix24.hu-ra is.”

Mit gondol az internet a későbbiekben mennyire fogja tudni segíteni a szakembereket a munkaszerzésben, ügyfélszerzésben?

“Nagyon mélyreszántó tapasztalatokat nem sikerült még sajnos leszűrni, mert mi összvissz fél éve vagyunk jelen ezeken a felületeken. Vannak munkák, nagyon sok ajánlatkérés érkezik. Legfőképpen kisebb javítási munkálatokra keresnek embert, ezekkel sajnos az én cégem, mint generálkivitelező cég, nem mindig tud foglalkozni. De én úgy gondolom, hogy van értelme ezzel foglalkozni, van rációja annak, hogy azok az emberek, akiknek nincsen szakember ismerőse, egyszerűen tudnak itt kivitelezőket keresni.“

Az Ön számára mi a legfontosabb szempont egy megrendelésnél, milyen a jó megrendelő?

8c01a75941549a705cf7275e41b21f0d

“Tulajdonképpen számomra a korrektség a legfontosabb. Magyarországon sok cég és kivitelező úgy szerez munkát, hogy a munka elvégzése utáni összeg többszöröse is lehet akár az első árajánlatnak, a munka előrehaladtával emelik az árakat.

Ezt nem tartom korrektnek, mi mindig garantáljuk azt az árat, amit az első árajánlat során adunk, fontosnak tartom ezt kiemelni. Nincs menetközben árnövelés, így viszont né90e1357833654983612fb05e3ec9148cha kicsit nehezebb versenyezni a többiekkel.

A kérdésre visszatérve, vannak olyan emberek, akik átlátnak bizonyos műszaki dolgokat, meg lehet velük beszélni, hogy mi az, amit meglehet csinálni, és mi az ,amit nem. Legfőképpen a spórolás miatt fontos ez, amikor jön a “Gyorsan csináljunk valamit olcsón. Azt csak gyorsan ragasszuk oda”. Néha nehéz megértetni a megrendelővel, hogy számunkra fontos a minőségi munka, garanciát is vállalunk, ezért ezt a munkát így mi nem tudjuk elvégezni.

Mint ahogy az emberek is, a megrendelők is nagyon változóak. Sok állandó ügyfelünk van szerencsére. Most például az Önök oldala által is sikerült szerződést írnunk egy nagyobb lélegzetvételű munkára.”

6a5dfac4be1502501489fc0f5a24b667 ac5dab2e99eee9cf9ec672e383691302

 

Az üveggyapot szigetelés 12 előnye

Mikor ne használjak üveggyapot szigetelést?

Hibák, amelyeket üveggyapot szigetelés kivitelezése során elkövetnek

Mi az üveggyapot hőszigetelés és mire jó?

Hol találok szakembert az üveggyapot hőszigetelés kivitelezésére?

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fix24.blog.hu/api/trackback/id/tr8712493969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aundre 2017.03.16. 13:11:00

Evonreye would benefit from reading this post
süti beállítások módosítása